Miben segíthetünk?

Tolvajok járhattak a pilisszentiváni és a solymári rendelőben

Tolvajok járhattak a pilisszentiváni és a solymári rendelőben
2020. december 8.
A gyanús alakok mindkét esetben sürgős ellátást kértek.

Pilisszántóról érkezett a hír hétfőn, hogy gyanús alakok jártak a helyi rendelőben. Délután már a Solymári Polgármesteri Hivatal is arra figyelmeztetett, hogy a szóban forgó „család” megfordult a rendelőjükben. Mint írták a felhívásukban, a „páciensek” sürgős egészségügyi ellátást szerettek volna igénybe venni bármilyen irat, papír nélkül, ám valójában alaposan felmérték a rendelő mozdítható vagyontárgyait.

Kiderült az is, hogy a gyanús alakok egy piros Suzukival érkeztek.

Tekintve, hogy a fent említett eseteket a szomszédos településekről jelentették,  Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal is szeretné felhívni a lakosok figyelmét, hogy figyeljenek egymásra, az értékeikre otthon és azon kívül is, tartsák zárva a bejárati ajtókat, kapukat.

Időközben a pilisvörösvári szakrendelőből is jelzés érkezett, miszerint múlt péntek este az egyik háziorvos rendelésén megjelent egy gyanúsan viselkedő társaság, de magabiztos fellépéssel elijesztették őket a dolgozók.

Amennyiben jogsértéstő cselekményt észlel, értesítse a rendőrséget. A Pilisvörösvári térségben a rendőri, rendvédelmi feladtatok ellátást a Pilisvörösvári Rendőrőrs végzi ( 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 62.) A város körzeti megbízottjai Finta Balázs r. főtörzsőrmester (+3620-70-400-7202) és Kohlhoffer Rudolf r. törzsőrmester (+3620-489-6707).

Kiemelt kép: Julio César Velásquez Mejía/Pixabay

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []