Csütörtök délután Dr. Horváth Brigitta elnökségével megtartotta első ülését az Ügyrendi-, Oktatási- és Kulturális Bizottság (ÜOKB).
A bizottság az oktatás, kultúra, sport és ügyrendi kérdések területén lát el kiemelt feladatokat. Részt vesz a városi közművelődési- és sportcélok megvalósításában, valamint az oktatási és kulturális intézmények működésének felügyeletében. Fontos szerepe van a sportélet koordinálásában is. Emellett kapcsolatot tart a helyi szervezetekkel, egyesületekkel, és javaslatokat fogalmaz meg a fejlesztések érdekében.
Kora este Mátrahegyi Erzsébet vezetésével ülésezett szintén először a Szociális- és Egészségügyi Bizottság (SZEB). A bizottság a szociális és egészségügyi intézmények működésének felügyeletét végzi, részt vesz a pályázatok véleményezésében és a fejlesztések előkészítésében. Támogatja a szociálpolitikai elvek helyi megvalósítását, különös figyelmet fordítva a gyámügyi és gyermekjóléti ellátásra. Egészségügyi feladatai közé tartozik a közegészségügyi helyzet javítására irányuló javaslatok kidolgozása és az intézmények fejlesztésének elősegítése.
Mindkét bizottság munkája kiemelten fontos Pilisvörösvár fejlődése és a lakosság jólétének biztosítása érdekében. A város bizottságainak személyi összetétele itt érhető el.
A Pénzügyi-, Városfejlesztési- és Környezetvédelmi Bizottság (PVKB) már november 5-én megtartotta első ülését, a rendkívüli képviselő-testületi ülést megelőzően.