Május 29-én teljes létszámmal, 12 fővel vette kezdetét a tanácskozás a Városházán. Legutóbb április 17-én ült össze a Testület, azóta eltelt időszakban számos téma terítékre került, így 28 napirendi pontot tárgyaltak most a képviselők. A hallgatóság sorai szinte kivétel nélkül megteltek, nagy érdeklődés övezte az ülés első napirendjeit.
Elsőként mindjárt a TOP Plusz forrásból átépítésre kerülő Széchenyi utcai piac terveit fogadták el, 12 igen szavazattal. Az ülésen jelen volt a Pagony Táj- és Kertépítész Kft. ügyvezetője, aki bemutatta az újragondolt terveket. Az ügy előzménye az volt, hogy a képviselők többsége nem fogadta el a márciusi ülésen bemutatott terveket, ezután többkörös egyeztetés kezdődött, ahol a képviselők elképzeléseit beleépítve gondolták újra a piacterveket. Az elfogadott modell szerint egy parkos, fásított, mégis a piacot a központba helyező vázlat született meg, amely így már az engedélyeztetés fázisába léphet.
Második napirendi pont keretein belül megválasztották a következő öt évre a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda vezetőjét. Mint ismert, a Képviselő-testület dönt az óvodavezető személyéről, melyet 5 évente kell megpályáztatni. Március 31-ig két pályázat érkezett be: a regnáló igazgató, Kissné Répási Anikóé, valamint Tallér Johannáé, aki korábban már több mint 22 éven keresztül dolgozott a Rákóczi utcai tagóvodában, valamint vezető-helyettesként is, közel 6 éven át. Kedden az Ügyrendi- és Kulturális Bizottság 6 jelenlévő tagja titkos szavazáson 3-3 arányban voksolt a két jelöltre, így különösen felfokozott várakozás övezte a csütörtöki döntést. A két pályázót a Testület meghallgatta, végül szintén titkos szavazáson 7-5 arányban Tallér Johannát támogatta, így új vezetőt köszönthetünk július 2-tól a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda élén. Igazgató asszonynak sikeres munkát kívánunk! Kissné Répási Anikónak a Képviselő-testület megköszönte az elmúlt évek áldozatos munkáját!
Ezután tárgyalták és támogatták a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület új vezetősége által felvázolt terveket. Mint ismert, január 1-jétől Schuck Ádám lett az Egyesület vezetője és parancsnoka, aki szerette volna a Képviselő-testület előtt személyesen ismertetni a terveket és célkitűzéseket. Az új vezetés célja, hogy korszerűbb felszerelésekkel és fiatalabb tagsággal növelje az egyesület hatékonyságát és hosszú távú működését. Terveik között szerepel új fecskendők beszerzése a régi, elöregedett járművek leváltása, valamint egy új tűzoltólaktanya építésének előkészítése. Fontos számukra a városi rendezvényeken való aktívabb jelenlét és a lakosság bizalmának elnyerése. Emellett az önkormányzattal együttműködve a meglévő épület energiahatékonyságát is javítani szeretnék klímaberendezés és válaszfal kialakításával.
Ezt követően a polgármester rövid szünetet rendelt el. A képviselők visszatérését követően Fetter Ádám köszöntötte Gergelyné Csurilla Erika jegyző asszonyt és a Képviselő-testület nevében egy szép virágcsokrot nyújtott át neki, elismerve hosszú évtizedeken át végzett köztisztviselői munkáját. A megható pillanat különleges jelentőséggel bírt, hiszen ez volt az utolsó testületi ülés, amelyen jegyzői minőségében vett részt, nyugdíjba vonulása előtt.
Ezután egyhangúlag elfogadták az önkormányzat szociális feladatinak ellátásáról szóló 2024-es beszámolót, melyből kiderül, hogy tavaly Pilisvörösvár összesen több, mint 27 millió forintot fordított szociális ellátásokra, amelyből 2175 fő részesült. A legnagyobb tételt a képviselő-testület által biztosított 70 év felettieknek szóló ajándékutalvány jelentette, több mint 20 millió forint értékben. A Szociális és Egészségügyi Bizottság 75 fő számára nyújtott rendkívüli települési támogatást, míg a jegyző lakhatási és gyógyszertámogatást állapított meg összesen 34 fő részére. A polgármester krízissegélyt nyújtott és köztemetés is történt, összesen 5 esetben.
A napirendi pont elfogadása után dr. Horváth Brigitta, az Ügyrendi- és Kulturális Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő bejelentette lemondását a bizottsági és képviselői tisztségeiről, június 1-i hatállyal.
12 igennel fogadták el a gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló, tavalyi évre vonatkozó jegyzői beszámolót is. Tavaly Pilisvörösvár Város Önkormányzata összesen több, mint hárommillió forintot fordított gyermekvédelmi ellátásokra, amelyből 181 gyermek és 119 család részesült. A támogatások között szerepelt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli juttatás, a rendkívüli települési támogatás, valamint a születési és természetbeni születési támogatás is. A legnagyobb tétel a születési támogatás volt, amely több mint 1,7 millió forintba került, és 73 gyermek kapta meg. A rendszeres gyermekvédelmi ellátások költségeit az állam teljes egészében megtéríti az Önkormányzat számára.
Hatodik napirendi pontként a képviselők többsége nem támogatta új, látogatókat üdvözlő táblák kihelyezését. A régi, elöregedett, fából készült táblák pótlására született javaslat célja volt, hogy korszerű, kétoldalas, színes táblák üdvözöljék a városba érkezőket és búcsúzzanak a távozóktól.
Elfogadták a IV-es számú háziorvosi körzetben indokolttá vált tartós helyettesítést is. Dr. Pálfy Adrienn háziorvos június 1-től szülési szabadságra megy, ezért a körzet betegeit átmenetileg Dr. Kupán Terézia látja el. A helyettesítés idejére módosul a rendelési idő is: szerdánként 7:00–11:00 helyett 12:00–16:00 óra között lesz rendelés, hogy Kupán doktornő minden nap személyesen fogadhassa a pácienseket.
A nyolcadik napirendi pont keretében a Képviselő-testület 10%-os emelést határozott meg a Platz termelői piac üzemeltetési díjára. Az önkormányzat minden évben felülvizsgálja a piac üzemeltetési díj mértékét. Mivel a tavalyi évben kedvezményesnek mondható emelés történt, így idén indokolttá vált az infláció feletti emelés. A jóváhagyott 10%-os plusz a gyakorlatban havonta 11.500 forint többletet jelent.
A Testület döntött a Kulturális Alapítvány a Pilisvörösváron Élő Német Nemzetiségért elnevezésű közalapítvány kuratóriumi tagjainak és elnökének kinevezéséről. Az önkormányzat által a 90-es évek közepén létrehozott Alapítvány célja a helyi német nemzetiségi kultúra támogatása, valamint a németországi kulturális kapcsolatok erősítése. A testület 2021-ben kezdeményezte az Alapítvány újraindítását, a kuratórium és az elnök kinevezését a Budapest Környéki Törvényszék 2022-ben hagyta jóvá hároméves időtartamra. Mivel ezek a megbízatások február 22-én lejártak, az alapító önkormányzatnak új kinevezésekről kellett dönteni.
A Testület ismét Müller Márton, Spanberger Zsolt és Zsámboki Szabolcs személyét jelölte kuratóriumi tagnak. A Német Nemzetiségi Önkormányzat négy főt delegált: Pellerné Kreiszl Anita, Sax Ibolya, Szabóné Bogár Erika és Ziegler István. A kuratóriumi tagok egyeztetése alapján Sax Ibolya kapott jelölést az Alapítvány elnöki posztjára, amit a Képviselő-testület egyhangúlag megszavazott.
A Testület 9 igen szavazattal a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének bérleti díjfizetés alóli mentességét további 6 hónapra meghosszabbította a Puskin utca 10/A szám alatti, önkormányzati tulajdonú helyiségre vonatkozóan. Az érintett ingatlan 26,23 m² alapterületű, és jelenleg is elsősorban az Ukrajnából érkező menekültek számára gyűjtött adományok – élelmiszerek, higiéniai cikkek, ruhaneműk – tárolására szolgál.
11-es napirendi pontként tárgyalták a Pilisvörösvári Köztemető ravatalozó épületének átalakítására vonatkozó tervező kiválasztásának ügyét. A ravatalozó épülete műszaki állapotát és elrendezését tekintve elavult, így a halotthűtő cseréjét követően időszerűvé vált a teljes belső tér újragondolása, az akadálymentesítés megvalósítása, valamint a szertartások zavartalan lebonyolításához szükséges térkapcsolatok kialakítása. Felmerült igényként jelent meg az eredeti építészeti állapot visszaállítása, a későbbi hozzáépítések bontása, szükség szerint új helyiségek kialakítása, valamint a ravatalozó előtti tér részleges lefedése az időjárás elleni védelem céljából.
A Testület korábban már elfogadta a tervezési programot, ennek alapján 2025 tavaszán beszerzési eljárás indult, amelyre hét tervező kapott meghívást. Az eljárásra csupán egy ajánlat érkezett, amely önmagában nem elegendő a munka valós piaci értékének meghatározásához, ezért az eljárást eredménytelennek nyilvánították. A Képviselő-testület döntése értelmében új eljárás kerül kiírásra, immár nyílt és szélesebb körű, meghívásos formában is, további tervezők bevonásával. A ravatalozó épületének végleges tervei a koncepciótervek és a későbbi egyeztetések (ideértve az egyházi szereplőket is) alapján készülnek majd el.
A képviselők jóváhagyták a Diófa utcában kiépült 85,5 méter hosszú szennyvízvezeték térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételét. A vezeték megépítése 2023-ban engedélyezett tervek alapján, tavaly decemberben fejeződött be, a szükséges vízjogi engedélyeket a hatóságok kiadták. A hálózat üzemeltetését a DMRV veszi át a meglévő bérleti-üzemeltetési szerződés szerint. A vagyonátadás lezárulta után az érintett ingatlantulajdonosok számára lehetővé válik a csatornahálózatra történő rákötés.
A Képviselő-testület jóváhagyta a közbeszerzési eljárás elindítását a Gradus Tagóvoda felújítására a TOP Plusz pályázat keretében. A beruházás részeként sor kerül a tető teljes felújítására, nyílászárók cseréjére, a padlásfödém hőszigetelésére, valamint akadálymentesítési munkákra is – például új bejárati ajtóra, akadálymentes mosdóra és tájékozódást segítő feliratokra. A felújítás becsült költsége bruttó 121,5 millió forint, amelyből 116,7 millió forint pályázati támogatás, a fennmaradó közel 4,8 millió forintot pedig az Önkormányzat biztosítja. A kivitelezési szerződés akkor lép hatályba, ha a pályázati előleg összege az Önkormányzat számláján rendelkezésre áll.
14. pontként egyhangúlag jóváhagyták a 2025. évi közbeszerzési terv módosítását, amely kiegészült a Gradus Tagóvoda felújításához kapcsolódó építési beruházással. A módosításra azért volt szükség, mert a beruházás értéke eléri a közbeszerzési értékhatárt, így a kivitelezés csak közbeszerzési eljárás lefolytatásával valósulhat meg.
Ezt követően a Képviselő-testület 10 igennel jóváhagyta a TOP Plusz „Élhető települések” pályázathoz kapcsolódó tervezési szerződés és a csapadékvíz-elvezetés nyomvonalának módosítását. A döntésre azért volt szükség, mert a korábban tervezett nyomvonal – a Táncsics utca alatt – több műszaki akadályba ütközött, és megvalósítása jelentős többletköltséggel járt volna, akár 100 millió forintot is meghaladóan. A módosított nyomvonal a már meglévő csapadékvíz-áteresz felújításával biztosítja a víz elvezetését a Nagy-tóba, így a beruházás költséghatékonyabban és műszaki szempontból is biztonságosabban valósítható meg. A projekt része marad a tó partvédelmének kialakítása, valamint a környező utcák vízelvezetésének fejlesztése.
16. napirendként támogatták a Hősök tere csapadékvíz-elvezetésének javítására új rácsos áteresz építését, hogy a környező utcákból érkező nagy mennyiségű esővizet biztonságosan elvezesse, még heves zivatarok idején is. A jelenlegi keresztrács nem bírja a terhelést, így a víz gyakran a 10-es főúton keresztül folyik, veszélyeztetve az autósokat és gyalogosokat egyaránt. A munkát a legkedvezőbb ajánlatot adó NADI Építő és Szolgáltató Kft. végzi el, bruttó 5,9 millió forintos áron.
Vita nélkül fogadták el a 2022-ben jóváhagyott Helyi Esélyegyenlőségi Program Intézkedési Tervének felülvizsgálatát. A jogszabályi előírásoknak megfelelően kétévente kötelező az intézkedések áttekintése és szükség esetén módosítása. A felülvizsgálat során értékelték a településen élő hátrányos helyzetű csoportok – például a romák, a nők, az idősek, a gyermekek és a fogyatékkal élők – aktuális helyzetét és igényeit.
Támogatták, hogy a Nagyváradi utca 22. szám alatti önkormányzati ingatlan bérleti jogát nyílt pályázat keretében meghirdeti a város. Az üres, közmű nélküli, 509 m²-es területet egyelőre 1 év határozott időre lehet bérbe venni. A pályázatok benyújtására június 2. és június 30. között van lehetőség, az induló bérleti díj 25.000 Ft/hó.
Ezt követően elfogadták az Önkormányzat vagyonáról szóló rendelet módosítását. A módosítás célja a nyilvántartás pontosítása, a jogszabályi besorolások helyesbítése és a vagyonkataszteri vizsgálat során feltárt hibák javítása volt. Emellett a Testület támogatta, hogy a 4923 hrsz-ú, jelenleg állami tulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonba kerüljön és felhatalmazást adott a szükséges kérelem benyújtására.
Elfogadták a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítását, amely a horgászhelyek szabályozását egységesíti és pontos műszaki előírásokat vezet be a tavak környezetében elhelyezett bódék és stégek vonatkozásában. A módosítás célja a védett természeti terület megóvása, az egységes településkép kialakítása, valamint a tulajdonosi kötelezettségek egyértelmű rögzítése. A rendelet egyúttal új szabályokat tartalmaz a közterület rendjének védelmére, például tiltja a kandeláberekre történő ragasztást és a közlekedést akadályozó tárgyak kihelyezését is.
A Képviselő-testület elfogadta a műszaki ellenőr és a tervellenőr kiválasztásáról szóló javaslatot a TOP Plusz „Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése” projekt keretében, amely a Napos Oldal Szociális Otthonban értelmi fogyatékosok számára épülő új létesítményhez kapcsolódik. A műszaki ellenőri feladatokat a NEGA 97 Zrt., a tervellenőrzést a Böröczffy Mérnöki Iroda végzi majd.
Módosították a közterület- és városrésznevek, valamint a házszámozás szabályait rögzítő helyi rendeletet. Az új szabályozás kevesebb, de jól látható utcanévtáblát ír elő, figyelembe véve a tájékozódást és a költséghatékonyságot is. Egyértelműsíti a rendelet, hogy a házszámtáblák beszerzése és pótlása az ingatlantulajdonos feladata.
A Testület döntése alapján Pilisvörösvár 2023 után ismét csatlakozik a központi energia-beszerzési rendszerhez. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság keretében két évre fix áron, előre tervezhető feltételekkel vásárolhat az önkormányzat áramot és földgázt több mint 130 fogyasztási helyre. A szerződéselőkészítés már most elindult, figyelembe véve a fejlesztésekből adódó fogyasztásnövekedést is.
A képviselők felhatalmazták a polgármestert, hogy benyújtsa a Versenyképes Járások ProgrambanPilisvörösvár támogatási igényét. A járási fejlesztési fórum és a miniszter az „Élhető Pilisvörösvári Járás” néven futó „A” opciót – multifunkciós jármű beszerzését – támogatta.
Jóváhagyták, hogy az önkormányzat szerződést kössön a Nadi Építő Kft-vel a belterületi szilárd burkolatú utak tavaszi kátyúzási munkáinak elvégzésére. A közterület-felügyelet és a lakossági bejelentések alapján készült úthibajegyzék alapján május 21-én indult el az ajánlatkérési eljárás. A legkedvezőbb árajánlatot a Nadi Építő Kft. nyújtotta be bruttó 5.566.410 Ft áron.
Elfogadták a közbeszerzési szabályzat módosítását, amely a dokumentálás rendjét pontosító új bekezdéssel egészült ki. A változtatásra a „Helyi humán fejlesztések” pályázathoz kapcsolódó hiánypótlás miatt, a közbeszerzési tanácsadó javaslatára volt szükség. A döntés halaszthatatlan volt, mivel a hiánypótlási határidő nem tette lehetővé a júniusi ülésre való áttételt.
Végül, de nem utolsó sorban a Testület döntött az idei Dr. Réthy Zoltán-díj adományozásáról is. Pilisvörösvár Város Önkormányzata a 2020-ban alapított Dr. Réthy Zoltán-díjjal az egészségügyben dolgozók kiemelkedő munkáját ismeri el. Az idei díjazottak: Dr. Bába Anna iskola- és ifjúság-egészségügyi orvos, valamint Teilné Kerekes Márta, a Szakrendelő titkárságvezetője. Az elismeréseket a Semmelweis-napi ünnepségen adják majd át.
A több, mint hatórás ülés végén Fodor-Kiss Zsuzsanna független képviselő is bejelentette lemondását, így a 3-as számú egyéni választókerületben időközi választást szükséges tartani.
A munkaterv szerinti rendes ülés június 26-án esedékes.