Miben segíthetünk?

Várostakarítás - Újabb terület tisztul meg, újabb egyesület, a VKE is csatlakozott

Várostakarítás - Újabb terület tisztul meg, újabb egyesület,  a VKE is csatlakozott
2022. április 5.

Lakossági kezdeményezésre a már meghirdetett helyszínek mellett újabb terület – „Gyakikertől”az Ipartelepig –  tisztul meg az április 9-i várostakarításon. Aki szeretne csatlakozni, reggel 8 órakor várják a Vágóhíd utca és a Vágóhíd köz sarkán. Kesztyűt, zsákot ott kapnak a résztvevők. Az összegyűjtött hulladékot a Városgazda Kft. szállítja majd el.

„Nagyon örülök, hogy a tervezetteken túl egy másik terület is megszabadul a hulladéktól szombaton, különösen, hogy mindez az itt élők lelkesedésének köszönhetően valósul meg. Az pedig ugyancsak nagy örömmel tölt el, hogy akciónkhoz csatlakoznak a Vörösvárért Közéleti Egyesület, azaz a VKE tagjai – mondta Fetter Ádám polgármester.  

A többi helyszínen - a halőrháznál, a tavaknál, a Szent Erzsébet otthonnál és Sanyiréten -  konténerek várják a takarításra érkezőket. A kesztyűket, zsákokat ezek mellé kihelyezve találják majd. A kezdeményezéshez számos pilisvörösvári szervezet mellett csatlakozott szomszédunk, Pilisszántó is, a cél, hogy szombaton a két települést összekötő útszakasz is megszabaduljon az odahordott szeméttől. 

Ne feledjék, akik részt vesznek a takarításon, a szervezők – az Önkormányzat és a TEVÖ - szeretettel várják a Szent Erzsébet utcai (PUFC) sportpályára 13 órától egy közös ebédre. A vendéglátó a FIVIRET, melynek tagjai a szervezet költségén vásárolják meg az alapanyagokat és készítik majd el a finom ételeket. Az italról – csak úgy, mint a kesztyűkről és a zsákokról – a TEVÖ gondoskodik.

Bár a várostakarítás szombaton lesz, a 10-esen már elkezdődött a munka. Ennek részeként a városgazdák csütörtökön és pénteken a járdát és a parkolókat tisztítják meg mindkét oldalon, ez érinti majd a parkolási lehetőségeket is. Ennek részleteiről szerdán számolunk be.

 

 

 

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []