Vissza
Doni Hősök Emléktúrát szervezett a Magyar Tartalékosok Szövetségének Pest Megyei Szervezete a Doni harcokban 1943-ban résztvevő 2. magyar királyi hadsereg katonái és munkaszolgálatosai emléke előtt tisztelegve. A városunkat is érintő megemlékezést január 29-én tartották Pilisvörösvár-Pilisszentiván-Piliscsaba menetvonalon. Az emléktúra pilisvörösvári kiiduló állomásán Fetter Ádám polgármester is beszédet mondott.
Az emléktúra szervezőinek célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a II. világháborúban harcoló magyar katonák, munkaszolgálatosok, és az egykori honvédelmi miniszter Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes hazafiságára és önfeláldozására valamint az emlékek ápolásának fontosságára.
A megemlékezésen a beszédeket követően a jelenlévő szervezetek elhelyezték a megemlékezés koszorúit, majd ezt követően az emléktúra résztvevői pilisszentiváni, majd piliscsabai helyszínekre indultak.
Fetter Ádám polgármester megemlékező beszéde:
"79 éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.
A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A németek igényeit hosszas alkudozás után sikerült csökkenteni, de azon az áron, hogy a magyar csapatokat hadászati vonatkozásban a németeknek rendelték alá, felfegyverzésüket illetően pedig csak szóbeli ígéretet kaptak Berlinből.
1942 tavaszán mintegy 200 ezer katonát küldtek ki a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst (benne 20 ezer munkaszolgálatost) a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna.
Számos Vörösvári lakos is megjárta a Don- kanyart közülük Müller István, Bruckner Sándor, valamint Fogarasy- Fetter Mihály személye ismert számomra, ők már sajnos nincsenek köztünk.
Fogarasy Attila honismereti könyvsorozatának „Megjártam a hadak útját…” c. kiadványában az alábbi Müller Istvánnal készült interjújából idéznék, mely pár mondatban hitelesen leírja az akkori szenvedésekkel teli vészterhes időket:
„Sokat megéltem az alatt a kilenc év alatt. Sok borzalmat, sok embertelenséget, sok vért és fájdalmat láttam. Soha nem felejtem el a hóba fagyott társaim jeges tekintetét, a haldoklók halálsikolyait, a sebesültek kétségbeesett rimánkodását: "Bajtárs, segíts, bajtárs, segíts!" Nem felejtem el a tehetetlenség iszonyú érzését, hogy nem segíthetek rajtuk, a tudatot, hogy ők már soha nem érkezhetnek haza szeretteikhez, családjukhoz. Álmodni azonban már nem álmodom a háborúról. A rossz álmokat belepte a feledés, mint a végtelen orosz síkságot a hó. Jól van ez így.”
A Don-kanyarból kevesen térhettek vissza, a legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3-4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat.
Béke poraikra!"
