Miben segíthetünk?

Réthy Zoltán-díj – péntekig várják a javaslatokat

Réthy Zoltán-díj – péntekig várják a javaslatokat
2021. április 27.
Az Önkormányzat évente két díjat adományozhat. A javaslatokat írásban lehet előterjeszteni a polgármesternek címezve.

A Réthy Zoltán-díjra érkező javaslatokat legkésőbb 2021. április 30-ig – azaz péntekig –  lehet előterjeszteni írásban, a polgármesternek címezve. Az elismerést tavaly az alapellátásban dolgozó Dr. Kelemen Ilona gyermekgyógyásznak és Novákovics Magdolna sebészeti asszisztensnek ítélték oda.

Ahogy arról korábban a Vörösvári Újság már beszámolt, Pilisvörösvár Város Önkormányzata a 23/2020. (VII. 24.) önkormányzati rendeletében megalapította a Dr. Réthy Zoltán-díjat az egészségügy területén végzett munka elismerésére. Az idősebbek még emlékezhetnek Dr. Réthy Zoltánra, a kiváló orvosra, aki öt évtizeden át szolgálta a vörösvári betegeket. A díj az egészségügyben tartósan kiemelkedő eredményességgel Pilisvörösváron dolgozó személynek adható.

A rendelet hatálya a Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Szakorvosi Rendelőintézetében foglalkoztatott orvosokra és egészségügyi dolgozókra, valamint Pilisvörösvár közigazgatási területén a város egészségügyi alapellátását biztosító háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, asszisztensekre, a védőnői szolgálat munkatársaira és az iskolaorvosokra terjed ki.

A díj azon személyek részére adható, akik Pilisvörösvár egészségügyében legalább 5 évet szolgáltak, akik erkölcsi tisztességgel, emberi megbecsüléssel rendelkeznek és a szakmájukban kimagasló teljesítményt értek el. Nyugdíjba vonulás, szakmai, családi okokból való eltávozás alkalmából, egész életmű elismeréseként is adható.

Kimagasló teljesítménynek számít különösen:

  • a) az egyszeri jelentős eredmény (pl.: tudományos felfedezés, vizsgálati módszer kidolgozása, önfeláldozó tevékenység)
  • b) a pilisvörösvári egészségügyért elért kimagasló fejlesztés, vezetés, vagy országos elismerés.

Az Önkormányzat évente 2 díjat adományozhat, amelyből az egyik díjat orvos, a másik díjat pedig a (2) bekezdésben meghatározott egyéb egészségügyi dolgozó kaphatja meg. A díj adományozására és odaítélésére javaslatot tehet bármely önkormányzati képviselő, az Önkormányzat bizottsága, bármely helyi egyesület és társadalmi szervezet és bármely magánszemély.

A kitüntetéseket a Rendelet szerint 2021-től minden évben a július 1-jei Semmelweis-napon adják át.

 

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []