Miben segíthetünk?

Már láthat aszfalttal borított útszakaszt a Szent Imre utcában - Galériával

Már láthat aszfalttal borított útszakaszt a Szent Imre utcában - Galériával
2021. október 20.

Megkezdődött az aszfaltozás szerda reggel a Szent Imre utcában. A finisher első körben 5 centiméter mart aszfaltot terít le, ez a munkafázis már tart, és várhatóan ezen a napon be is fejezi a kivitelező. Erre kerül több mint 10 centiméter aszfalt, amit két körben helyeznek az útra: elsőként a durvább, vagyis szemcsésebb kötőréteget, másodjára pedig a kopóréteget. Előbbire sem kell sokat várni, a tervek szerint csütörtökön ez a folyamat következik, amit két héten belül utóbbi követ.

A munkálatok szeptember 27-én kezdődtek a Szent Imre utcában, eddig a vízelvezetés kiépítését éz alap kiegyenlítését végezte a Strabag Zrt. a helyszínen. 

Ha az aszfaltozás elkészül, kisebb vízelvezetéssel kapcsolatos feladatokkal, illetve a csatornafeledelek szintbe helyezésével zárul a beruházás.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []