Miben segíthetünk?

Látványos fázisához érkezett a pumptrack pálya építése

Látványos fázisához érkezett a pumptrack pálya építése
2022. március 11.

Már látható a pumptrack pálya pontos nyomvonala, az alépítményeket – vagyis a majdani „dombokat” – is kialakította a kivitelező. A munkavégzés folyamatos, de arra kérnénk mindenkit, hogy továbbra is kerüljék el az egyébként szalaggal körbekerített területet, se gyalog, se sporteszközökkel ne használják, illetve menjenek keresztül a helyszínen. Ha a jelenlegi fázisában ugyanis ráhajtanak a murvás felületre, az leomolhat, megsérülhet, ami azzal járhat, hogy egyes építési munkálatokat meg kell ismételni.  

Ahogy arról beszámoltunk, a munkaterületet március elsején át a kivitelező a Szabadság utca - Dugonics utca találkozásánál. Az első feladat a helyszín megtisztítása volt, vagyis az első napokban a tereprendezés zajlott.

Mint ismert, a város tavaly novemberben nyújtotta be pályázatát, az örömhírről szóló értesítés február elején érkezett. Az Aktív Magyarország Program révén a maximális, 20 millió forintos támogatást kapja meg az Önkormányzat, a másik felét pedig saját forrásból finanszírozza. A városvezetés ezzel a beruházással is elsősorban a város fiatal korosztályának szeretne lehetőséget nyújtani a szabadidő hasznos eltöltésére.

Nemrégiben közzétettük a pilisvörösvári görpálya alaprajzát illetve tervrajzát, ezeket a mellékelt linkre kattintva tekintheti meg.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []