Miben segíthetünk?

Eldől a horgászbódék, stégek sorsa a tavaknál

Eldől a horgászbódék, stégek sorsa a tavaknál
2021. július 13.

A soron következő képviselő-testületi ülés egyik napirendi pontja a horgászbódék szigorú feltételekhez kötött fennmaradásáról szól. „Szeretnénk megnyugtatóan rendezni a tavak környezetét is, kerestük a kompromisszumot, a mindenkinek jó megoldást” – mondta videójában Fetter Ádám. A polgármester kitért arra, hogy a Pilisvörösvári Horgász Egyesület kezdeményezésére a 2016-ban kötött megállapodást – miszerint a bódékat, stégeket jövő év március 31-ig meg kell szüntetni – újratárgyalták, aminek eredményeképpen abban állapodtak meg, hogy a bódékat nem szükséges minden esetben lebontani, meglévő méretben fel lehet újítani azokat, betartva a megszabott feltételeket.

Az elsődleges cél a környezet védelme és a tavak tájképének egységesítése, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a horgászbódék, stégek megfelelő állapotukat legyenek, illeszkedjenek a tavak természeti környezetéhez. Ennek tükrében nem megfelelőek azok a bódék, amelyek:

  • betonelemekből, vascövekekből, fémcsövekből és veszélyes hulladéknak számító anyagokból – azbeszt felhasználásával, műanyagokból, bitumenes lemezekből, hullámpalából, palából – épültek
  • balesetveszélyesek, korhadt, omladozó állapodban vannak
  • rossz, elhagyatott állapotúak, rendezetlenek
  • nem barna (azon belül RAL 8003) vagy zöld (azon belül RAL 6016) színűek.

A stégekre is szigorú szabályok vonatkoznak. Amelyek  

  • balesetveszélyesek
  • leromlott, felújítandó állapotban vannak
  • szerkezetük instabil, omladozik, ferde
  • korhadt fa borításúak, vagy valamely más ok, körülmény miatt nem illik a környezetbe, például, mert veszélyes anyagok felhasználásával készültek,

nem maradhatnak.

A bódétulajdonosoknak a megállapodás szerint 2021. december 31-ig kell befejezniük az esetleges felújítást: a tartószerkezet megerősítését, illetve minden oly munkálatot, amelyek az építményeket biztonságossá, a stéget könnyen megközelíthetővé teszik. Amennyiben az érintettek a fenti előírásoknak nem tesznek eleget a megadott dátumig, akkor a határidő lejárta után 15 naptári napjuk marad arra, hogy saját költségen elvégezzék a bontást.

Fontos tudnivaló továbbá, hogy a tulajdonosoknak a megállapodást aláírását követő 30 naptári napon belül a bódéjuk és hozzá tartozó stég közvetlen környezetében kialakított, a vizet szennyező illemhelyiségeket, balesetveszélyes elemeket meg kell szüntetniük, lebontaniuk, úgyszintén saját költségen. A bódén és a biztonságos stégen kívül lényegében tehát nem maradhat más építmény, ingóság az általuk használt területen: sem külső tárolók, sem féltetők vagy betondarabok, linóleum, hullámpala, pala, illetve más egyéb. A korábbi megállapodás egyébként ezt a kötelezést 2017. június 30. napjáig írta elő, azonban a korábbi városvezetés ennek teljesülését nem ellenőrizte, ebből kifolyólag nem is szankcionálta.

A bódétulajdonos mindezeken túl a megállapodás szerint vállalja, hogy a tó partjától a bódéig terjedő területet, továbbá a horgászbódé mindkét oldala melletti 5 méteres területet és a bódé mögötti részt a növényzettől megszabadítja, és azt folyamatosan tisztán tartja, úgy, hogy az építmény mindenki által körbejárható legyen.

„Az arculat megalkotásánál fontos szempont volt a környezet védelme, ezért csak meghatározott anyagok felhasználásával maradhatnak meg vagy újulhatnak meg a stégek, bódék. A Horgász Egyesület a jelenlegi állapotról fotódokumentációt készített, teljes egyetértésben rögzítettük, hogy a megállapodásban foglalt határidőre, 2021 december 31-ig, a kölcsönösen elfogadott feltételek szerint minden horgásznak rendeznie kell az általa használt területet és építmény, ellenkező esetben elveszíti a használat lehetőségét” - fűzte hozzá Fetter Ádám, aki arról is beszélt, hogy a közterülethasználati díj felét a bódétulajdonosoknak visszamenőlegesen meg kell fizetniük.

Azok, akik nem tettek eleget a korábbi megállapodásban kötelezettségüknek, annak 2017. július elsejétől a jelen megállapodás aláírásának napjáig tartó időszakra visszamenőlegesen is meg kell fizetniük az Önkormányzat által, külön határozatban megállapított közterület-használati díjat. 

Amennyiben a képviselő-testület elfogadja a tervezeteket, az Önkormányzat akár már a jövő héten megkötheti az új megállapodást a horgászokkal.

Kapcsolódó videó
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []