Vissza
Tizennyolc év után idén lemondott a Pilisvörösvári Nyugdíjas Klub elnöki tisztségéről Prohászka István, az új elnök pedig Kozma Kata lett. Kettejükkel beszélgettem elért eredményekről, jövőbeni tervekről és a generációk közötti hídépítésről.
A Művészetek Háza aulájában ültünk le beszélgetni Prohászka Istvánnal és Kozma Katával. Mint leköszönő elnököt, elsőként Istvánt kérdeztem, hogyan is emlékszik vissza az elmúlt tizennyolc évre. Elöljáróban annyit mondhatok, hogy nem unatkoztak a klub tagjai.
„Visszamennék a kezdetekhez… 1984 decemberében alakult a nyugdíjasklub – idézi fel a korábbi elnök. – Tudomásom szerint ez volt a második civil szervezet a városban, az elsők a kertbarátok voltak. A klub első vezetője Pétervári István bácsi volt, utána Ruppel Márton, Kramer Jánosné és Angeli Mártonné következett, majd 2005-ben engem jelöltek elnöknek. Évente szervezünk 10-12 kirándulást, elsősorban meleg vizes fürdőkbe, faluházakba, tájházakba. Szerveztünk rendezvényeket is, mint például a farsangi locsolóbál, az évnyitó vagy az évzáró bálunk, és örömmel vettünk részt a városi rendezvényeken: a március 15-ei ünnepen, a hősök napján, az idősek napján és a Vörösvári Napokon.”
Az elmúlt 18 évben a klub tagjai bejárták hazánkat Soprontól Gyuláig, Zalától Nyíregyházáig, és 23 alkalommal voltak külföldön is, Spanyolországban, Ukrajnában, Olaszországban, Erdélyben, Horvátországban, Bulgáriában, Montenegróban, Németországban, Görögországban és Lengyelországban. „Nagyon jó kapcsolatot ápoltunk a környékbeli társklubjainkkal, a pilisszántóiakkal, a szentivániakkal és a csobánkaiakkal. Többször találkoztunk velük náluk, és ők is voltak nálunk – folytatja a beszámolót István. – A klub nagyon büszke a Nosztalgia Dalkörre, amely rengeteg városi rendezvényen részt vesz, 2010-ben és 2016-ban aranyérmet is nyert. A tagjainkból álló Lábikóka együttest pedig már az egész országban ismerik, amire szintén nagyon büszke vagyok. Beléptünk az Életet az éveknek szövetségbe, ennek szervezésében minden évben több alkalommal veszünk részt fesztiválokon, például Balatonfüreden, Sopronban, Gyulán, Hajdúszoboszlón, Parádon. 2013 mérföldkő volt számunkra, addig ugyanis nem volt a klubnak szabályzata. Akkor elkészítettük, meghatároztuk a működést, a jogokat, a kötelezettségeket. Ötévente választunk elnököt és testületet.”
Prohászka István és Guth Ferenc elnökhelyettes 2019-ben Pilisvörösvárért emlékérmet vehettek át a nyugdíjasklubbal végzett tevékenységükért, mellyel hozzájárultak a városi rendezvények színesebbé tételéhez. Aztán 2020-ban jött a Covid-járvány, ami mindenkit rosszul érintett, az idősebb generáció nagy részét pedig szinte elszigetelte. „Megváltoztak a klub lehetőségei, elmaradtak a kirándulások, az összejövetelek. Az emberek féltek a járványtól, elhúzódtak egymástól. Mára már jobb a helyzet, de nehezebb, mint előtte volt. Ám megtanultuk használni az internetet, és ezzel kinyílt nekünk a világ.” István azt mondja, 18 év elnökség után, 89 évesen már érzi az évek súlyát. És bár továbbra is részt vesz segítőként, az új elnök jobbkezeként a klub életében, ahogy ő mondja, itt volt az ideje a fiatalításnak.
„Szerencsére találtunk egy megfelelő elnököt Kozma Kata személyében, akinek nagy gyakorlata van az idősek között, hiszen a Napos Oldalban dolgozik, és még egy nagy előnye van, hogy fiatal.”
Itt csatlakozik be Kata először a beszélgetésbe: „Már mihez képest? – kérdezi nevetve. Majd valóban fiatalos lendülettel, mosolyogva folytatja. – Jövőre én is nyugdíjas leszek, de nem maradhatok otthon, ugye? Az nem nekem való. Több mint harminc éve dolgozom idősekkel, ez azért nem könnyű. Nagyon szeretem az idős embereket, vagyis általában az embereket, de nehéz, hogy mindig egy leépülő életet látsz, aki tavaly vagy egy hónapja még tudott valamit, fizikálisan vagy szellemileg, és ma már nem tudja. Törekszem valamiféle egyensúlyra. Ezért tartottam például hittanórát gyerekeknek, jó érzés, amikor mosolyogva rám köszönnek valahol.” Kata régóta ismeri a nyugdíjasklub tagjait, hiszen a Napos Oldalban működő idősek klubja és a városi idősek klubja szoros kapcsolatot alakított ki az évek alatt, gyakran vettek részt egymás rendezvényein. „Fontos a közösség, hogy figyeljünk egymásra. Valahogy úgy gondolom, hogy a fiataloknak is el kell gondolkodni azon, hogy lehet, hogy nincs még egy lehetőség, és ami van, azt ki kell használni. Hát még egy olyan embernek, akinek már több van mögötte, mint előtte.”
A klub létszáma fénykorában elérte a 400-at is, jelenleg nagyjából 250 ötven tagja van. „Tudom, hogy egyszerre 250 embernek nem lehet jót tenni – mondja Kata. – Tisztában vagyok vele, hogy lesznek olyanok, akinek esetleg nem az az elképzelése, mint nekem, de az én ars poeticám az, hogy a többség véleményét el kell fogadni, mert így tudunk csak előre haladni. Öt évet adtam magamnak arra, hogy végigvigyem, amiket kitaláltam, persze folytatva az elődök munkáját.” Ilyenek a klubdélutánok, amelyeket pár alkalommal Kata már meg is szervezett. „Ezek beszélgetős délutánok, de tematikus játékokat is kitaláltam, hogy megismerjük egymást, közelebb kerüljünk egymáshoz. Azt hiszem, egészen másképp viselkednek az emberek bizonyos helyzetben, és az is igaz, hogy az ember fő tulajdonságai élesednek időskorban. Ez nem baj, így ezek a délutánok tulajdonképpen kicsit önismereti foglalkozások, amikor saját maguk jönnek rá arra, hogyan is lenne jobb nekik. Ilyenkor sokat segít a humor, a játék, a nevetés. Emellett tervezek memóriajavító foglalkozásokat is. Az a cél lebeg előttem, hogy az idős emberek jól érezzék magukat – ezt mondja amúgy az SZMSZ is –, mert az nagyon sokat számít. Az élet rövid, de rengeteget kaphatunk ez alatt a rövid idő alatt is.”
A hosszú távú tervek között szerepel olyan sorozatok létrehozása, melyek nem csupán a klub tagjainak szólnak, hanem generációkat hoznak közelebb egymáshoz. „Nemcsak a kisebb gyerekeket, az óvodásokat szeretnék meghívni, akár egy-egy rendezvényre, akár a klubdélutánokra, hanem a nagyobb korosztályt is – meséli Kata. – Vannak olyan terveim, ahol beszélgetés keretében jobban megismerhetnénk egymást, olyan fiatalokkal, akik előttünk nőttek fel, vagy olyanokkal, akiket mindenki ismer, de mégsem tudunk róluk sokat. Afféle híd lenne ez a generációk, a kisebb közösségek között. Beszélgethetnénk rengeteg témáról, a gyereknevelésről, a szenvedélybetegségekről, bármiről. Lényeg, hogy együtt tudjunk lenni.”
A hagyományos rendezvények, mint például az utazások és a bálok természetesen megmaradnak, és Prohászka István továbbra is segít Katának. „Ami eddig is jó volt, azt csak megerősítjük, ezért nagyon örültem neki, mikor elnök úr igent mondott arra, hogy marad és segít nekem. Számítok rá és persze a többiekre is a klubból. Én idén még dolgozom, tehát akkora energiabedobással nem fogom tudni végezni mindazt, amit szeretnék, de igyekszem. Majd meglátjuk, mi az, ami megy, mi az, amivel hátrébb kell lépni, és mi az, amit erősíteni kell. Addig hangolódunk egymásra, csiszolódunk.”
Palkovics Mária
