Határtalanul

Csodás tájak, felemelő történelmi emlékek, érdekes történetek és a távolság ellenére a rokonság érzése varázsolta el a Friedrich Schiller Gimnázium hetedik évfolyamát. A 7. a és b osztály a Határtalanul program keretében kereste fel Szászföldet, hogy a határon túli németséggel és magyarsággal megismerkedjen.

A programunk magában foglalta a legnagyobb, legismertebb szász városokat, de kevésbé ismert, ám annál lenyűgözőbb műemlékekkel is találkoztunk ötnapos utunk során. Aradon megkoszorúztuk a tizenhárom vértanú szobrát, majd a belvárosi séta után továbbutaztunk Dévára, ahol „fölszaladtunk” a várba.

A második napon Nagyszebenbe, vagyis Hermannstadtba mentünk, amely nemcsak a szászság legfőbb városa, hanem egykor még az Erdélyi Fejedelemség fővárosa is volt. Sétáltunk a belvárosban, meglátogattuk a Kis-, a Nagy- és a Huet piactereket, átmentünk a Hazugok hídján, fotót készítettünk a lenyűgöző evangélikus templomnál, majd a felújított főtér nevezetességeit – a Brukenthal-palotát, a katolikus templomot és a Mészárosok házát – követően némi lépcsőzés után feljutottunk a Várostorony emeletére, ahonnan mesés kilátás tárult elénk. A város megtekintése után utunkat az Astra Falumúzeumban folytattuk, ahol 340 falusi ház látható, melyeket az ország különböző tájairól hoztak ide, és amely Románia legjelentősebb néprajzi intézményeként ismert. Kisdisznódon gyönyörködhettünk a hegy tetején álló templomban, amely a 12–13. század fordulóján épülhetett, és alig módosított, a romanika jegyében készült templomaink egyike. Napunkat Bólyán zártuk, ahol egy kiállítás keretein belül megismertük Bolyai Farkas és fia, János életútjának fontosabb állomásait és munkásságát.

A harmadik napunk első úti célja Szászfehéregyháza volt, ahol az UNESCO világörökség részeként elismert, lenyűgöző szász erődtemplom található. A templomhoz vezető sétánk során megismertük a szászok építészeti stílusát, és megtudtuk, miért törekedtek minél magasabb kapuk építésére. Következő állomásunk Segesvár volt. Erdély legfestőibb középkori várnegyedét a Világörökség részét képező vár falain belül találtuk. A középkori utcákkal, régi házakkal borított várhegy minden oldaláról díszes tornyok és csipkézett bástyák néznek le a hegy alatt elterülő városra. Elhelyeztük koszorúnkat Petőfi Sándor szobránál, és közösen elszavaltuk a Nemzeti Dal első versszakait. Utunkat Székelyudvarhely felé folytattuk. A 95%-ban magyarlakta város szép főterén és környékén láttuk a Vasszékelyt, Orbán Balázs szobrát, a turulmadaras millenniumi emlékművet, a Nemzeti szoborparkban pedig elhelyeztük koszorúnkat második szent királyunk, Szent László szobránál.

A negyedik napon megérkeztünk Homoródkarácsonyfalva unitárius templomához, ahol a lelkésznő a Szent László-legenda Árpád-korból ránk maradt freskóiról, azok megtalálásáról, ábrázolásairól és restaurálási folyamatairól mesélt nekünk. Utunkat Brassó – azaz Kronstadt – felé, a történelmi Erdély legnagyobb szász városának irányába folytattuk.  Brassó városában a máig fennmaradt bástyákat és tornyokat kerestük fel, megnéztük a Fekete templomot, az ország legnagyobb gótikus templomát. Utunk a Brassóhoz közeli Törcsváron, a káprázatos szász határvárban, az ún. Drakula-kastélyban zárult. A ma inkább legendáiról ismert várat Nagy Lajos király parancsára építették a brassóiak, hogy az ide helyezett őrséggel visszaverhessék a Törcsvári-szoroson néha betörő csapatokat.

Ezután hosszú utazás várt ránk, hiszen Erdély egyik keleti kapujától indultunk, és este már Déván vártak bennünket a Szent Ferenc Alapítvány segítői finom vacsorával és szállással. Másnap reggel, hazautazásunk napján megismerkedtünk a Böjte Csaba nevével fémjelzett, Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott és a nehéz sorsú gyerekeknek otthont, családot adó intézménnyel. Az egyik lakó, Dorottya mesélt nekünk hétköznapjaikról, életükről, működésükről és lehetőségeikről. Átadtuk adományunkat, majd útra keltünk. Természetesen, ha már a közelben jártunk, az eredeti vajdahunyadi várat (és nem a budapesti másolatot a Városligetben) nem mulaszthattuk el megtekinteni. A „várak királya” a Hunyadi-Bethlen család birtokában volt, és mint a Hunyadi család várkastélya, már a 19. században a magyar nemzet építészeti ereklyéjévé vált. A vártól búcsúzva aztán elindultunk Pilisvörösvár irányába.

Így látták a tanárok és a diákok az utazást:

„Nagyon sok szép várat és templomot látogattunk meg. Nagyon tetszett a táj, a gyönyörű hegyek és erdők.”

„Az tetszett a leginkább, amikor meglátogattuk a Drakula-kastélyt.”

„A kirándulásban az volt a legjobb, hogy nagyon sok helyen jártunk, pl. Aradon, Segesváron, a dévai várban, és ezáltal Erdély sok régióját láthattuk.”

„A legjobban Drakula kastélya tetszett.”

„Nagyon tetszett Vajdahunyad vára, érdekes volt megnézni az eredeti várat, és nem csak a másolatot.”

„Az volt a legjobb az osztálykirándulásban, hogy rendesen összekovácsolta a csapatot, és életre szóló élményeket szerezhettünk.”

„Az egész kirándulás élményben dús volt, és felejthetetlen emlékek születtek ez idő alatt.”

Köszönjük szépen a Miniszterelnökség anyagi támogatását és a Csillagösvény Utazási Iroda segítségét a program megvalósításában.

Kuzma Zsuzsanna és Méhes Péter

a 7.a és b osztályfőnökei