Vissza
E havi portréalanyunk kapcsán talán nem túlzó a megállapítás, hogy szemtelenül fiatal, hiszen Barabás Léna csupán 14 esztendős, mégis már rutinos versenyzőnek számít a lovassportokban, szép eredményekkel a háta mögött. Nem véletlenül, hiszen 4 éves kora óta foglalkozik lovakkal. A fiatal sportolóval és édesapjával, Péterrel beszélgettünk.
A család Vörösvár egyik városhatárhoz közeli utcájában lakik, Léna itt cseperedett fel. Szülei már egészen kicsi kora óta igyekeztek megismertetni vele az állatokat. Mivel az utca végi farmon többféle házi jószág – bárányok, kecskék stb. – „rendelkezésre állt”, így az ismerkedés könnyen ment, olyannyira, hogy rendszeressé tették a közeli lovardába való járást is.
A lovakkal való barátkozás nagyon könnyen ment, az első ló, amellyel már oktatóval dolgozott együtt, 2014 októberében jelent meg az életében. Ezután következett a futószáron való dolgoztatás, sétáltatás, a terepre való kimerészkedés… A ló és a vele való foglalkozás a mindössze négyéves Léna – és így szülei – számára is a hétköznapok részévé vált. Lovas életében a következő mérföldkő három év múlva következett be, amikor is megkapta első saját lovát, amelyet már odahaza tudtak tartani, a nagyszülők cégének egyik telephelyén alakítottak ki számára megfelelő körülményeket.
„Mindez persze nagy felelősséggel járt – magyarázza Péter. – Megkezdődött a mindennapos reggeli etetés, itatás, valamint az esti gondozás. Léna a lóval ezúttal is edző segítségével dolgozott, de nagy hátrányból indultunk, mert egy mentett állatról volt szó, amelyet korábban állandó jelleggel egy öreg istállóban tartottak bezárva. Minden energiánkat beletettük, hogy a legjobbat hozzuk ki a lóból, és elmehessünk vele versenyekre is” – emlékszik vissza az édesapa. Igyekeztek mindent technikai feltételt összegyűjteni, ami a versenyzéshez szükséges volt. Végül a kellő lendületet mindjárt az első közös siker megadta, ugyanis Léna a lóval az első versenyén reggel, az első számban mindjárt elsőként végzett. Ahogy ők mondják: „a siker kapcsán egy csomagban kaptuk vissza a lótól mindazt az áldozatos munkát, amit rá szántunk”. Az állat napközben a család házának udvarán kapott helyett – a többi háziállat mellett –, úgymond családtag lett.
Ismételten egy hároméves periódus következett, amikor Léna edzője azt mondta, hogy már sok mindent elértek ezzel a lóval, szükség van a szintváltásra. Ekkor a fiatal lovas még csak tízéves volt és szabadidős szakágban szerzett szép eredményeket. Így került el egy mányi lovardába, ahol az új ló mellé edzőt is kaptak, majd Lénának sikerült letennie a díjugratás szakágban való induláshoz szükséges rajtengedély követelményi vizsgáját. Az elméleti kérdéseken felül számos gyakorlati feladatnak kellett megfelelnie, például egy méteren stabilan ugratni, vagy 8 akadállyal tarkított pályán úgy kormányozni az állatot, hogy az a vizsgáztatók számára értékelhető legyen.
Innentől kezdve már országos szintű megmérettetésekre jártak, kiemelt pályákra, mint például Bábolnára, Szilvásváradra vagy Kaposvárra. Ezek jellemzően többnapos programok. Csütörtökön kell megérkezni, elfoglalni a helyet, a verseny pedig péntektől egészen vasárnapig tart. Mellette pedig iskolába is kell járni és még jól is kell tanulni… Léna a Templom Téri Általános Iskolába jár. Végzős, jó tanulmányi eredménnyel. Éppen beszélgetésünk előtt pár nappal tudta meg, hogy felvették Budapestre, egy főként sportolókkal foglalkozó intézménybe.
Visszatérve a versenyekre: Léna eredmények tekintetében a rutinos ló és a segítő edző mellett egy 24-60 főig tartó mezőnyben stabilan bent volt a legjobb tíz között, sokszor az első hatban is megtalálható a neve (utóbbiakat szokták általában díjazni). „Ebben a versenyben nem csak az ugratásokról van szó, az ideális időt is nézik – meséli Léna. – Úgy kell a lovat igazítani, felvenni vele a tempót, ami a legjobb időhöz a legközelebb van.”
Egy éven át versenyeztek így, aztán visszajöttek a vörösvári edzőjükhöz, és vásároltak egy nagy (600 kilogrammos tömegű) lovat, amelyet maguk akartak felépíteni. „Sajnos ebbe a feladatba beletört a bicskánk – meséli Péter. – A ló képzetlenségéből fakadóan végül feladtuk a harcot és átadtuk egy szakembernek képzésre. Ezzel párhuzamosan másik lovat kerestünk. Piliscséven a Prosper Lovasklubnál kötöttünk ki, ahol kiemelt figyelemmel menedzselik a díjugrató sportolókat. Az ő segítségükkel jutottunk hozzá egy kiváló lóhoz, amivel már érdemben fel tudtunk zárkózni a mezőnyhöz, és versenyeken is tudtuk hozni az eredményeket. Chicago Balou 11 éves, és megtanultuk általa, hogy minden csak akkor működik, ha megvan a ló és a lovas között az összhang. Ennek elérése hónapok komoly munkája.”
A lóval egyméteres akadállyal kezdtek dolgozni, majd ezt emelték szépen fokozatosan. Az állattal Léna szépen haladt, és így végül elértek 1 méter 20 centi magasságig, ez viszont nagy falatnak bizonyult. A lány egy szerencsétlen esés következtében eltörte a kulcscsontját, ami után három hónap rehabilitáció következett. Kérdéses volt, hogy vissza tud-e ülni a nyeregbe…
„Az első két versenyén lehetett látni Lénán, hogy valami nem ugyanaz, de csinálta a dolgát, és a harmadik megmérettetésen már újra hozta a tőle megszokott eredményt – eleveníti fel a történteket az édesapa. – Tavaly év végén Kaposváron már hibátlan pályát tudtak menni, idén pedig eddig három versenyen vagyunk túl, a Nemzeti Lovardában sikerült a harmadik helyet is megfogni, sőt már készülünk az első nemzetközi megmérettetésünkre is” – teszi hozzá.
Ezek a versenyek egy újabb szintlépést jelentenek Léna életében, hiszen a pályák nehezebbek, több tudást, magasabb koncentrációt és pontosabb lovaglást igényelnek, sőt a verseny előtt a lónak külön orvosi vizsgálata van, a verseny így több napot vesz igénybe. Terveik szerint részt fognak venni a szilvásváradi, a fővárosi és a bábolnai nemzetközi rendezvényen is.
Az elmúlt tíz esztendő alatt a ló Léna révén egyértelműen a Barabás család részévé vált. Péter lószállító járműre és felszerelésekre ruházott be, így már munkaszerűen másoknak is segít a versenyekre való eljutásban. Ahogy ők mondják: remélik, hogy még sokáig lesz az életükben a ló és a lovaglás, nem bánják a mindezzel járó napi munkát és kihívásokat. Mi pedig csak annyit tudunk ehhez hozzátenni: hajrá, Léna! Reméljük, még sokszor írhatunk rólad az újság hasábjain!
Kókai Márton
