Miben segíthetünk?

Hétfői Hírek

Hétfői Hírek
2021. június 14.
Ismét csokorba szedtük, mi minden történt városunkban a múlt héten. A hírekhez kapcsolódó, kattintható linkeket megtalálja lentebb, csatolmányként.

Ruhagyűjtés a Művészetek Háza udvarán

Egynapos ruhagyűjtés zajlik hétfőn a Művészetek háza udvarán. Számos megkeresés érkezett az önkormányzathoz a vörösváriaktól korábban, hogy amióta megszűntek a környéken a ruhagyűjtő konténerek, nincs hol megválniuk a használt, de még jó állapotú darabjaikat. Erre szerettek volna megoldást találni. „A ruhakonténerek lehetőségét mi is elvetettük, ezért úgy döntöttünk, hogy évi négy alkalommal, szezonalitásnak megfelelően ruhagyűjtést szervezünk. Ezt az akciót továbbgondoltuk, szeretnénk segíteni egyben a helyi rászorulóknak is, ezért a ruhák egy részét közöttük szétosztjuk, és ami megmarad, az a Városgazda munkatársai fogják a Máltai Szeretetszolgálathoz eljuttatni” – mondta Strack Bernadett alpolgármester az akcióval kapcsolatban. Fontos tudnivaló, hogy csak pilisvörösvári lakcímkártyával rendelkezők tudják leadni a ruháikat, illetve a csomagot hozóknak meg kell várniuk, a helyszínen dolgozók átnézzék a ruhákat, hiszen l csak a tiszta, jó állapotban lévő ruhákat, cipőket tudják átvenni.  „Bízunk benne, hogy ezzel sikerült ismét egy hasznos kezdeményezést útjára indítanunk. Éljenek a lehetőséggel!" – fűzte hozzá az alpolgármester. A leadásra szánt darabokat délelőtt óta várják, a kapukat hétfő este 19 órakor zárják majd.

Kommunikációs munkatársat keres a Hivatal

Munkatársat keres a Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal marketing, média és kommunikációs területre. A leendő kolléga főbb feladatai közé tartozik a hivatali és önkormányzati hírek előkészítése, kreatív tartalmak összeállítása, városi honlap, közösségi média oldal és applikáció tartalomfeltöltése és aktualizálása, ügyfélkapcsolati feladatok ellátása és kapcsolattartás a helyi újság szerkesztőségével, illetve az újságterjesztővel, valamint lektorálás, korrektúrázás. A betöltésre váró pozíció teljes munkaidős, negyedéves munkaidőkeretben. A további tudnivalókról – egyebek mellett, hogy milyen feltételek szükségesek az állás betöltéséhez és hova küldheti pályázatát – az alábbi linkre kattintva tájékozódhat:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/15-Intezmenyi-allasajanlatok/886-Kommunikacios-munkatarsat-keres-a-Pilisvorosvari-Polgarmesteri-Hivatal

Országos elismerésben részesültek pilisvörösvári pedagógusok

Átadták múlt hétfőn a Németh László-díjakat a pedagógusnapi ünnepségen, a Pesti Vígadóban.  Breierné Kalmár Éva a Templom téri iskola korábbi igazgatónője, valamint Bihari Gabriella a Vásár téri iskola pedagógusa is megkapta az elismerést, amely azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző tanároknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiség formálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek. Az oklevelet az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós látta el aláírásával. Pilisvörösvár Város Önkormányzata szeretettel gratulál a díjazottaknak!

Pályakarbantartási munkák miatt változásokra kell készülni az esztergomi vonalon

Pályakarbantartási munkálatok kezdődnek ezen héten a Nyugati pályaudvaron, amelyek érintik az esztergomi vasútvonalat is: a vonatok módosított menetrend szerint, rövidebb viszonylaton járnak. A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint már péntektől számítani lehet a változásokra, előreláthatólag július 19-ig. A részleteket megtalálja az alábbi linkre kattintva:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/18-Kozlekedes/887-Palyakarbantartasi-munkak-miatt-valtozasok-az-esztergomi-vonalon

Életveszélyessé válhat a parkoló autók utastere a nyári hőségben

A mentők, a rendőrség, a katasztrófavédelem és számos szervezet hívja fel a figyelmet évről évre a veszélyre, amit egy felforrósodott autó rejt a hőségben, vagyis, hogy soha, semmilyen körülmények között ne hagyjunk kisgyermeket vagy háziállatot parkoló járműben. Mindezek dacára nem telik el úgy nyár, hogy a hatóságoknak ne kelljen beavatkozniuk. A meleg már kétségkívül megérkezett, a kánikulában pedig különösen oda kell figyelniük a közlekedőknek is. Hogy mennyi idő alatt melegszik fel egy kocsi utastere és mi a teendő baj esetén, összeszedtük az alábbi cikkben:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/23-Felhivasok-tajekoztatok/888-Eletveszelyesse-valhat-a-parkolo-autok-utastere-a-nyari-hosegben

Nyári diákmunka-lehetőség az önkormányzatnál

Idén is csatlakozik a Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat programjához, és felvételt hirdet nyári diákmunkára. Az Önkormányzat a városunkban állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 16-25 év közötti nappali tagozatos diákokat várja korlátozott létszámban adminisztratív vagy könnyű fizikai munkára, akik nem rendelkeznek sem vállalkozói, sem egyéb, foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal. A jelentkezés határideje június 18., azaz e hét péntek. Munkavégzésre – a nyári igazgatási szüneteket kivéve – július 1.  és augusztus 31. között nyílik lehetőség. A diákok június 15-től, vagyis már keddtől regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál, és legkorábban július elsején állhatnak munkába. A további fontos információkat a lehetőséggel kapcsolatban itt olvashatják el:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/15-Intezmenyi-allasajanlatok/891-Nyari-diakmunka-lehetoseg-az-onkormanyzatnal

Újra adómentes a pálinkafőzés

Idén több szempontból is módosultak a pálinkafőzés szabályai. Amíg a főzés adminisztrációs teendői szinte alig változtak, a párlat-előállítás bizonyos mennyiségig adómentessé vált a magánfőzőknek és a bérfőzőknek egyaránt. A 2021-es változások nem befolyásolják tehát a párlatkészítés két eddig is megszokott módját, azaz pálinkát továbbra is csak magánfőzéssel vagy bérfőzetéssel lehet előállítani. A magánfőző személyes fogyasztásra maga állítja elő a párlatot saját gyümölcsből, ehhez legfeljebb 100 liter űrtartalmú, saját pálinkafőzőt használhat. Noha a magánfőzés adómentessé vált, a főzhető mennyiség mértéke maradt az eddigi: 86 liter. Ez a mennyiség  – ahogyan korábban is  – csak a magánfőző, családtagjai vagy vendégei által fogyasztható el, és kizárólag adóraktár részére értékesíthető. Az adómentességgel megszűnik a párlatadójegy is. A magánfőzéssel, bérfőzéssel kapcsolatban ide kattintva olvashat bővebben, és előbbihez szükséges NAV-nyomtatványt is megtalálja letölthető formában:

 https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/24-Adougyek/892-Ujra-adomentes-a-palinkafozes

Új forgóhintát kapott a Szabadság utcai Tagóvoda

Új forgóhintával gazdagodott a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda Szabadság utcai Tagóvodájának kültéri játszóparkja. A fejlesztés és a cikk a Toyota Mayer hozzájárulásával valósulhatott meg. "Hálás köszönet illeti a Toyota Mayert, akik 200 ezer forinttal hozzájárultak, a szülőket, akik 2020-ban adójuk 1 százalékával, 177 ezer 845 forinttal támogatták alapítványunkat, valamint a Szent Márton Óvodai Alapítványt, aki 425 ezer 155 forinttal egészítették ki a hinta árát. A forgóhinta már átadásra került, gyereknap alkalmával örömmel vették birtokba óvodásaink " - mondták el a tagóvoda munkatársai.

Tizenegy intézménybe látogatott el dr. Fetter Ádám és dr. Lehrer Anita pedagógusnap alkalmából

Összesen tizenegy intézménybe látogatott el dr. Fetter Ádám polgármester és dr. Lehrer Anita képviselő, egyben a Ügyrendi-, Oktatási- és Kulturális Bizottság elnöke pedagógusnap alkalmából múlt hét csütörtökön. A nevelési-oktatási intézményeket is érintő járványügyi korlátozások, szigorú szabályok idején városunk pedagógusai talpraesetten, konstruktívan tették zökkenőmentessé a fiatalok, kisebb és nagyobb gyermekek mindennapjait. Az intézmények vezetői kedvesen, barátságosan fogadták a „vendégeket”, örültek a Szamos Marcipán Kft. által felajánlott bonbonoknak, valamint a polgármesteri köszöntőnek. Dr. Fetter Ádám és dr. Lehrer Anita a Templom téri, a Palánta illetve a Vásár téri iskolába, a Schiller gimnáziumba, a Zeneiskolába, a Zrínyi, a Szabadság, a Gradus és a Széchenyi utcai tagóvodába, a Rákóczi utcai óvodába valamint a Tipegő bölcsődébe látogattak el. Az erről készült galériát itt nézheti meg:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/20-Kozosseg/894-Pedagogusok-koszontese-GALERIA


 A Balatonra kirándulhat 38 hátrányos helyzetű vörösvári gyermek

Hátrányos helyzetű gyermekeknek igyekszik felejthetetlen élményt szerezni Pilisvörösvár Város Önkormányzata, dr. Vitályos Eszter államtikár és az UBM Trade Zrt. közösen. Városunkban 38 gyermeket érint a lehetőség, hogy egy ingyenes kiránduláson vegyenek részt a balatoni Aqua Fun Parkok egyikében. A Csobbanj Velük program összesen 17 települést érint és 300 gyermek kikapcsolódását teszi lehetővé. Az utalványt csütörtök délután vette át Strack Bernadett alpolgármester. “Mindenki számára felejthetetlen élményt garantál a program a magyar tengernél. Örömmel szervezzük meg a gyermekek nyaralását! Nincs szebb látvány egy boldog gyereknél!” – mondta el dr. Vitályos Eszter államtitkár. Az érintett családokkal a Hivatal már felvette a kapcsolatot.

Hétmillió forint kulturális támogatást kap a város térzenei programokra

Hétmillió forint kulturális támogatást kap a város, hogy térzenei programokat valósíthasson meg. A pályázatot közösen adta be az Önkormányzat és a Művészetek háza. A támogatás a klasszikus zene népszerűsítését célozza, főszerepet szánnak benne a Zeneiskola tanárainak, illetve a városhoz kötődő művészeknek és zenei formációiknak. A koncertek júliustól egy éven át zajlanak majd Pilisvörösvár különböző helyszínein. A Minikoncerteken megismert Óbudai Danubia Zenekar mellett vendégeink lesznek a Szolnoki Szimfonikusok és a tavalyi Virtuózok nyertese, Balázs-Piri Soma zongorista is. A sorozatot a Művészetek Háza más stílusok fellépőivel is kiegészíti, hogy minden zeneszerető megtalálja a kedvencét. A klasszikusok mellett fúvósok, kispartik, popdalok, változatos stílusú, ingyenes koncertek várják a vörösváriakat kint és bent egyaránt. Érdemes telepíteni a térzene applikációt, hiszen felkerülnek a pilisvörösvári programok is. Ezt az alábbi linkre kattintva éri el:

https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.terzene

Visszakerült a helyére a balesetben kidöntött kőkereszt

Az Önkormányzat megbízásából egy helyi vállalkozó helyreállította és visszahelyezte a kőkeresztet a temetőnél, amely január elején szakadt ki, miután egy kocsi lesodródott az útról, kitörte azt és átszakította a bejáratot. A kereszt pénteken foglalta el régi helyét. Az említett balesetről a mellékelt linken olvashat bővebben, illetve megtekintheti a galériát. A januári helyszíni fotókat a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársai készítették. 

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/1-Helyi-hirek/899-Visszakerult-a-helyere-a-balesetben-kidontott-kokereszt

Második helyezést ért el a Templom téri iskola az OH pályázatán

Második helyezést ért el a Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola az Oktatási Hivatal által meghirdetett digitális témahét projektben. A beküldött pályamunka Közoktatás kategóriában szerezte meg az „ezüstérmet”. Az elkészült alkotás a Digitális körtánc a dirndl körül címet kapta és az intézmény nyelvtanára, Szőreginé Szabó Adrienn szárnyai alatt született. A pályamunkát a csatolt linken tekintheti meg. Ezúton gratulálunk a szép helyezésért!

https://www.youtube.com/watch?v=cB6WlA_Q6KQ

Fűnyírás és zajos összejövetelek – figyeljünk egymásra, tartsuk be a szabályokat

Nemrég beköszöntött az igazi nyári meleg, sokszor előkerülnek a kerti gépek, egyre gyakoribbak a különféle összejövetelek – utóbbiakat hosszú idő után az enyhébb járványügyi szabályok is lehetővé teszik. Fontos azonban szem előtt tartani az idevonatkozó szabályokat, figyelve ezzel szomszédainkra, a környezetünkben élőkre. A zajrendeletről – közismert nevén a csendrendeletről - itt olvashat bővebben:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/23-Felhivasok-tajekoztatok/901-Funyiras-es-zajos-osszejovetelek-figyeljunk-egymasra-tartsuk-be-a-szabalyokat

Javában zajlanak már a Vörösvári Napok előkészületei

Megkezdődtek és már javában tartanak a Vörösvári Napok előkészületei. A szervezés a hatályos szabályok betartása mellett zajlik, a rendezvényt a tervek szerint augusztus 13. és augusztus 16. között tartják meg. A program részletei hamarosan elérhetővé válnak, figyelje felületeinket!

Összefogással jutnak táborozási lehetőséghez a rászoruló gyermekek városunkban

Összefogott Pilisvörösvár Város Önkormányzata, a Napos Oldal Szociális Központ és a Művészetek Háza, hogy kézműves- és lovastábort szervezzen rászoruló vörösvári gyerekeknek Ligeten. Munkatársaik mellett önkéntes pedagógusok is segítik a fiatalok vakációzását. A Wippelhauser István által alapított Rosenhof lovarda adja a helyszínt a pilisvörösvári rászoruló gyermekek részére tervezett tábornak. Közel negyvenen vehetnek részt az ingyenes programon, tárt kapukkal várják őket a Rosenhof WIPI  lovarda dolgozói: Dóri és Gyuri. A lovakkal való foglalkozás mellett kézműveskedés és sok-sok játék vár rájuk június utolsó hetében. “A tábor elején farmernadrág alapanyagból tarisznyákat készítünk, amikben egész héten gyűlhetnek a kincsek” - mondta el Valachi Katalin a Művészetek Háza vezetője. A táborozók étkeztetését a Deli Bistro ajánlotta fel. Az innivalóról a Mirk Szikvíz, a zöldség-gyümölcsről a Nap mint nap-go Kft.  gondoskodik. Az érintett családokkal a szervezők már felvették a kapcsolatot.


Színes kavalkáddal várta a látogatókat a nyár első Platz Piaca

Sikeresen lezajlott a nyár első Platz Piaca múlt vasárnap a szokásos helyszínen: a vörösvári horgásztavaknál. A „kapuk” 9 órakor nyíltak meg a látogatók előtt, a februári nagy sikerre való tekintettel a helyszínen újra lehetett fánkozni és lángosozni a kihelyezett padokon. Régi és új termelőkkel, kézműves foglalkozásokkal, játszósarokkal és egyéb szolgáltatásokkal – például ugrálóvárral – várták az érdeklődőket.


Győzött a Pilisvörösvári UFC a szezonzáró mérkőzésen

„Tegnap a bajnokság befejező mérkőzésen Braun Benjámin és Fenyő Benjámin góljával 2:0-ra nyertünk a Mogyoród ellen. Ezzel a bajnokság 10. helyén zártunk!” – tájékoztatott a Pilisvörösvári Utánpótlás Futball Club elnöke. A játékosok júliusban elején kezdik meg a felkészülést az augusztus közepi bajnoki rajtra. „Köszönjük szépen az egész éves segítségeteket” – fűzte hozzá Bilau Csaba.

Két mérkőzésen két győzelmet arattak az Oxigén Úszósuli vízilabdásai

„Vízilabdázó lányaink lejátszották az idei bajnokság utolsó két meccsét Szentesen. Két mérkőzés, két győzelem! Nehéz, de sikeres éven vagyunk túl. Három bajnokságban indultunk és mindenhol becsületesen helytálltunk. A legjobb helyezést lányaink érték el a a 2007-es korosztályban, ahol 4.-ek lettünk – tájékoztatott az Oxigén Úszósuli.  A bajnokság második legjobb kapusa Niesz Eszter lett, a második legtöbb pontot szerző mezőnyjátékos pedig Fuchs Norina. „Nyáron táborozunk, jövőre folytatjuk” – fűzték hozzá.

 

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []