Vissza
Szerettei és nagyszámú tisztelője körében kísérték utolsó útjára Botzheim Istvánt, Pilisvörösvár egykori polgármesterét szerdán. A gyászszertartást Reisz Pál atya celebrálta, a temetésen mások mellett beszédet mondott Fetter Ádám jelenlegi és Gromon István volt polgármester. A búcsúztatón felolvasták Botzheim István egykori diáktársának személyes emlékein alapuló levelét is.
Városunk egykori vezetőjét a Pilisvörösvári Köztemetőben helyezték végső nyugalomra, a szertartás után a ligeti Szent Család Templomban tartottak gyászmisét.
Fetter Ádám a következő szavakkal búcsúzott Botzheim Istvántól:
„Nehéz elviselnünk az elmúlás gondolatát, de tudjuk, hogy csak azok halnak meg igazán, akik semmilyen nyomot nem hagytak maguk után. Ha nem csak magunknak éltünk, továbbadott hatásunk akkor is érvényesülhet, ha már senki sem emlékszik ránk személyesen, valahogyan úgy, ahogyan rég elfeledett őseink génjeit is megőrizzük” - fogalmaz Álló Géza matematikus.
Megrendülten állunk Botzheim István, polgármester úr koporsójánál, aki elévülhetetlen érdemekkel bír szeretett városunk életében.
Botzheim István a rendszerváltás polgármestere volt. Okleveles bányászmérnök és gazdasági mérnök, alapító tagja és elnöke a Magyar Demokrata Fórum Pilisvörösvári Szervezetének. 1990-ben a képviselő-testület által megválasztva lett Pilisvörösvár polgármestere. Majd 1998-ban ismét elnyerte a vörösváriak bizalmát. Polgármestersége idején épült meg a Vásár téri iskola legfelső szintje, a Templom téri iskola tornaterme és a Zeneiskola épülete; létrejött a Napos Oldal Szociális központ, folytatódott a gázhálózat és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, bővült a Gimnázium épülete és létrejött a Szabadságligeti vasúti megálló. Szívügye volt a Református és a Szent Család templom megtervezése és az építésükben való részvétele. A városért élt és dolgozott.
A beruházások mellett Botzheim István különös figyelmet fordított mind a német, mind a magyar testvérvárosi kapcsolatok folyamatos ápolására. Kijelenthetjük, hogy munkásságával nyomot hagyott maga után.
De nemcsak városvezető volt, hanem férj, családapa és nagypapa is. Felesége, gyermekei és unokái gyászolják.
Hiszünk a Mindenhatóban. Hiszünk abban, hogy célja volt Önnel, s célja van most is, amiért elszólította. Békesség legyen Önnel, könnyű legyen a föld, s a Jóisten áldása kísérje égi útján, Polgármester úr”
A város Botzheim Istvánt saját halottjának tekinti, ennek megfelelően az Önkormányzat vállalta a temetés költségeit, illetve örökös sírhelymegváltást biztosított a Pilisvörösvári Köztemetőben, így is tisztelegve az egykori városvezető közszolgálati munkája előtt, amelyet Pilisvörösvárért végzett.
Gromon István is elismerően beszélt Botzheim Istvánról. A következő szavakkal búcsúzott tőle:
Búcsú Botzheim Istvántól
Kedves Gyászoló Család! Kedves Jelenlévők!
Botzheim István, a szerető férj, a gondoskodó apa, a bölcs nagyapa, a nagyhatású közéleti férfi sok-sok év és évtized fáradhatatlan munkálkodása után most elfáradt, és lelkét csendben visszaadta a Teremtőnek. Mi pedig – családtagjai, rokonai, egykori munkatársai, ismerősei, barátai, tisztelői – eljöttünk, hogy megadjuk neki a végtisztességet, testét utolsó földi útjára elkísérjük, s közben eltöprengjünk, ki is volt ő valójában, mit hagyott ránk, mivel gazdagított bennünket.
Az összegzés könnyű és nehéz is egyszerre. Könnyű, mert Botzheim István, Pista gazdag, termékeny, színes és széles körben kisugárzó életet élt, így az emlékek, dicsérendő tettek számba vételekor bőven van felemlegetni valónk. Ugyanakkor nehéz is az összegzés, mert Pista sokféle munkája, tette, eredménye, szellemi és tárgyi alkotása közül nehéz kiemelni a legfontosabbakat, legjellemzőbbeket, legna-
gyobbakat. Összegzésünk vezérfonalául ezért a legegyszerűbb, de legbiztosabbnak látszó módszert választottam: az időrendi felsorolást.
Botzheim István nem sokkal a II. világháború befejeződése után, 1946-ban született Pilisvörösváron.
Édesapja, Botzheim István bányagépész volt, édesanyja, Kaifer Mária az otthon melegéről gondoskodott, és ellátta a két gyermeket, Istvánt és Ildikót.
Az általános iskolát Pista Pilisvörösváron végezte, majd tanulmányait Esztergomban, a Hell József Gimnáziumban folytatta, ahol kitűnő eredménnyel érettségizett 1964-ben. Ugyanebben az évben felvételt nyert a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, ahol öt évvel később, 1969-ben bányagépész mérnök diplomát szerzett. Az egyetem elvégzése után a Mélyépítési Tervező Vállalatnál helyezkedett el Buda-
pesten, ahol aztán 13 éven át, 1982-ig dolgozott, először tervezőként, majd irányító tervezőként, végül műszaki gazdasági tanácsadóként.
1970-ben megnősült, feleségül vette Vida Ilona Máriát. Házasságukból három gyermek született: Balázs, Bálint és Barbara. Húgának, Ildikónak két gyermeke született: Máté és Réka, akikkel folyamatosan szoros családi kapcsolatot tartottak. 1980-ban beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol a munka mellett tanulva 1982-ben gazdasági mérnöki diplomát szerzett. Második diplomájának birtoká-
ban 1982-ben munkahelyet váltott, és a Duna-menti Regionális Vízműveknél helyezkedett el, a Pilisi Üzem vezetőjeként. Feladata a kirendeltséghez tartozó 6-8 település vízellátó berendezéseinek folya-
matos üzemeltetése és fejlesztése volt. Az 1980-as évek második felében a munka mellett már közéleti szerepet is vállalt, tanácstag volt.
Az 1989-90-es rendszerváltozás jelentősen megváltoztatta Botzheim István életét. 1989-ben alapító tagja és elnöke lett a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Pilisvörösvári szervezetének, a szervezet jelöltjeként 1990-ben önkormányzati képviselői mandátumot szerzett, a Képviselő-testület pedig polgármesterré választotta. Polgármesterként a többpárti demokráciába és a jogállamiságba vetett erős hit-
tel, óriási lelkesedéssel kezdett bele a munkába: az igazságos, tisztességes helyi közélet megteremtésébe, a város elkötelezett, szakszerű fejlesztésébe. Korábbi vezetői és közéleti tapasztalatait felhasználva erős kézzel irányította az első szabadon választott önkormányzati képviselő-testület és a polgármesteri hivatal munkáját. Vezetésével megszülettek az önkormányzat, a hivatal és az intézmények demokratikus működését biztosító helyi rendeletek, megtörtént az önkormányzati intézmények gazdasági átszervezése, a város infrastruktúrájában és az intézményekben jelentős fejlesztések történtek.
Megépült többek között a Templom téri iskola tornaterme, a Vásár téri iskola emeleti szintje, a Gimnázium új déli épületrésze, valamint a Zeneiskola (akkor Bildungszentrum) épülete. Létrejött a Napos Oldal Szociális központ, befejeződött a gázhálózat kiépítése, megkezdődött a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése; elkészült a Templom tér körüli és a Vásár téren átvezető út.
Négyéves sikeres polgármesteri munkája ellenére az 1994-es választásokat Botzheim Istvánnak nem sikerült megnyernie, így a következő négy évben magántervezőként dolgozott. 1998-ban viszont ismét elnyerte a választók bizalmát, és újra polgármester lett. Ebben a második polgármesteri ciklusában épült meg a Liegl-körforgalmi csomópont, a Városháza melléképületének tetőtérbeépítése, 21 aszfaltburkolatos út, a szennyvízcsatorna-hálózat döntő része. Ekkor jött létre az Okmányiroda, a Széchenyi utcai óvoda, a Szabadságligeti vasúti megálló, ekkor történt meg az Északi lakókörzet kb. 300 építési telkének kialakítása, a II. világháborús német és orosz katonasírok rendezése. Ekkor készült a II. világháborús emlékmű a Hősök terén, a Hősök téri és a Vásár téri park, és ekkor történt meg a közvilágítás korszerűsítése.
A második sikeres négy év ellenére 2002-ben megint nem sikerült a folytatás, így ekkortól Botzheim István újra magántervezőként dolgozott, egészen a nyugdíjba vonulásáig, sőt azon túl is. Kenyérkereső munkája mellett nagy lelkesedéssel és elszántsággal vetette bele magát ekkoriban Vörösvár helytörténetének kutatásába. Legfőbb célja az volt, hogy megtalálja a településünknek nevet adó egykori „vörösvár” helyét. Forráskutatásokat végzett, csapatot gyűjtött maga köré, és terepi kutatásokba, amatőr ásatásokba kezdett. Kutatásai nem vezettek ugyan áttörő eredményre, de sok-sok adat és részinformáció összegyűjtésével és elemzésével jelentősen gyarapította helytörténeti ismereteinket.
Közéleti érdeklődése ezekben az években sem szűnt meg, folyamatosan figyelemmel kísérte mind a nagypolitika, mind a helyi közélet eseményeit, és véleményét rendszeresen közzé tette az interneten, saját cikkekben, illetve hozzászólásokban. Betegsége miatt a mozgási területe folyamatosan csökkent, de erős életszeretete, lankadatlan kísérletező kedve újabb és újabb kedvenc időtöltésekre vezette.
Pincét épített, bort készített és pálinkát főzött, az Unicum mintájára kifejlesztette saját röviditalát, a Bocikumot. Utolsó éveiben a természetfotózásban lelte örömét, főleg virágokat fényképezve.
Tisztelt Gyászolók! Azt hiszem, az eddig elmondottakból már kirajzolódik valamelyest Botzheim István emberi portréja: - az igazságkereső és igazságszerető emberé, akinek legfőbb hitvallása a nagy fizikus, Albert Einstein egyik mondása volt, miszerint: „Az igazság mindig nyereség, bármilyen nehéz is volt alkalmazkodni hozzá”;
- a tettre kész emberé, aki nem ismerte a lehetetlent, aki vesztesnek tűnő helyzetekben sem hátrált, és céljait, terveit soha nem adta fel;
- az álmodó emberé, aki hitt abban, hogy a világ alapvetően jó, és munkával, elszántsággal még
jobbá tehető;
- a szabadságszerető emberé, aki hajlandó volt egzisztenciális kockázatot vállalni és küzdeni a maga
és mások szabadságáért – olyan időben, amikor a legtöbben a sarokba húzódva figyelték, hogy merre fordulnak a dolgok, hová érdemes helyezkedni;
- az elvhű, megvesztegethetetlen emberé, aki polgármesterként minden befolyásolási kísérletnek ellenállt, aki távol tartotta az Önkormányzattól és a Polgármesteri Hivataltól a korrupciót, aki meg-
védte és gyarapította a város vagyonát;
- a szociálisan érzékeny emberé, aki polgármesterként szociális lakásokat építtetett a rászorulóknak és anyagilag támogatta a kisebbségeket, magánemberként pedig társadalmi munkában tervezte meg a református templomot és a szabadságligeti Szent Család templomot, és felügyelte azok kivitelezését;
- a jóakaratú emberé, aki a közjóért akart munkálkodni az önkormányzatban, az egyházközségben,
a pártjában és minden más közösségben, amelynek tagja volt;
- a barátkozó emberé, aki szívesen látott otthonában vendégeket, örömmel vett részt a városi rendezvényeken, ünnepségeken, és nagy lelkesedéssel ápolta a testvérvárosi kapcsolatokat.
Kedves Jelenlévők!
Úgy gondolom, a felsorolt jellemvonások és a felvázolt életút alapján kijelenthetjük, hogy Botzheim István egy széleskörű érdeklődéssel és sokoldalú tehetséggel megáldott, gazdag életművet maga után hagyó, reneszánsz ember volt, aki kitörölhetetlenül beírta a nevét Vörösvár történetébe, s aki megérdemli, hogy tisztelettel és hálával gondoljunk rá mi és a következő vörösvári nemzedékek egyaránt.
Polgármester úr, kedves Pista, köszönjük munkádat! Nyugodj békében, és munkád jutalmául legyen részed az örök boldogságban!
