Miben segíthetünk?

Busz- és vonatmenetrendről egyeztetett az Önkormányzat

Busz- és vonatmenetrendről egyeztetett az Önkormányzat
2021. szeptember 14.

Lezajlottak a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) és a környékbeli települések – köztük Pilisvörösvár – között a december 12-én életbe lépő, 2021/2022-as vonat, illetve buszmenetrenddel kapcsolatos egyeztetések. Ez a veszélyhelyzet miatt ismét elektronikus úton történt. A pilisvörösvári járást érintően tíz észrevétel érkezett, részben a helyi, részben pedig a környékbeli önkormányzatoktól.

  • Az első kérés például azzal kapcsolatban, hogy a szolgáltató vizsgálja meg Pilisszentkereszt vonatkozásában a vasúti ráhordás lehetőségét. A Volánbusz Zrt. erre azt a választ adta, hogy a Pilisszántó irányú vasúti rá-és elhordást biztosító járatainak közlekedtetését csak úgy tudják megoldani, ha több autóbuszt állítanak forgalomba, és arra kérték az önkormányzatokat, hogy segítsenek az igények felmérésében.

  • A következő észrevétel szerint a vasútállomásra túlságosan későn érkeznek a körjárat buszai, így sokszor nem érnek oda az utasok, illetve a busz nem várja meg azokat a vonatokat, amelyek késnek, ezért az Önkormányzat kérte ezek összehangolását. A Volánbusz ezzel kapcsolatban azt írta, hogy jellemzően 4-8 perc áll rendelkezésre az átszálláshoz, és ezt az időt forgalomszervezési okok miatt nem tudják növelni. A KTI javaslatként hozzáfűzte, hogy az utasok a vonatjegyüket a MÁV applikáció segítségével vásárolják meg, így – mint fogalmaztak – a vásárláshoz szükséges időköz szükségtelenné válik.

  • Ugyancsak Pilisvörösvárról érkezett a javaslat az egységes jegy/bérlet bevezetésére a Volán és MÁV vonalakra, az álláspont szerint ugyanis így a „ráhordásos” körjáratot még jobban ki lehetne használni. A Volánbusz Zrt. arról tájékoztatott, hogy a 2051/2020-as Kormányhatározatban foglaltak szerint már megkezdőtek az egyeztetések a Budapest elővárosi tarifaközösség létrehozásáért. A végső kormányzati döntéstől függően tudja tehát a szolgáltató vizsgálni a felvetést, amely alapján az ITM-el megteheti a szükséges egyeztetéseket.  MÁV-START Zrt. szerint kölcsönös bérletelfogadásra lenne szükség. A KTI megjegyzésként hozzáfűzte: a tarifaközösség ügyében folyamatosak a szakértői egyeztetések, amely megrendelői döntés esetén eredményezheti, hogy a jövőben megvalósuljon egy egységes díjtermék bevezetése.

  • A következő felvetés szerint óriási igény van arra, hogy bevezessék a szabadságligeti vasúti megállóból a közvetlen járatot a Nyugati pályaudvarra és vissza. A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint megrendelői döntéstől függ a fejlesztés, de közölték, hogy a közelmúltban a VPE Kft. közreműködésével megvizsgáltak egy olyan menetrendi szerkezetet, amely a kért kapcsolatot biztosíthatta volna. Ebben az esetben azonban minden megállóhely változatlan gyakoriságú kiszolgálása mellett a G72-es vonatok menetideje iránytól függően 8, illetve 13 perccel növekedne. Tehát a kért közvetlen kapcsolatra csak olyan módon nyílna lehetőség, amely meglátásuk szerint az utasok nagyobb részének hátrányt okozna, ezért a menetrendi szerkezetben nem terveznek ilyen jellegű változást. A Közlekedéstudományi Intézet megjegyezte: szakértői szintű egyeztetéseket folytatnak az ügyben, hiszen – ahogy azt a MÁV is jelezte  –  alapvetően megrendelői döntéstől függ a fejlesztés.

  • Pilisvörösvár Önkormányzata kérte továbbá a helyi körjáratok összehangolását a solymári BKV menetrenddel. A Volánbusz Zrt. erre reagálva azt közölte, hogy az észrevételben szereplő vonalak menetrendjeinek kialakítását – a többségi utazási igények megfelelő kiszolgálását szem előtt tartva – alapvetően nem az azok közötti megfelelő átszállási kapcsolat biztosításának szükségessége határozza meg. Mint írták, ennek megfelelően ezt a kérést nem tudják teljesíteni, és KTI sem javasolja megalapozott utasigény nélkül a menetrendi struktúra módosítását.

  • Ezeken felül az Önkormányzat jelezte, hogy igény lenne a járatok sűrítésére, különösképpen a Nyár utcai buszmegálló gyakoribb érintésére. A Volán ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a társaság folyamatosan figyelemmel kíséri autóbusz-járatai közlekedését, az utasforgalom alakulását, változásait. Úgy vélik, ennek köszönhetően mindig az aktuális többségi utazási igényeknek megfelelő menetrendi kínálat szerint közlekedtetik járataikat, vagyis álláspontjuk szerint a jelenlegi menetrendek megfelelő eljutási lehetőségeket biztosítanak, vagyis alapvetően nem tartják indokoltnak a jelenlegi követési idők csökkentését. A Nyár utcába betérő járatok számának növelését a társaság – a forgalomszervezési okokon túl – a lakók ellenállása, illetve az infrastrukturális nehézségek miatt sem javasolja.

  • A következő észrevétel már Solymárról érkezett, ebben arról írnak, hogy Szélhegy megállóhely kihasználatlan, mert kevés vonat áll ott meg. Megjegyezték, hogy a megálló ráadásul a szektorhatáron van, vagyis drágább a jegy és a bérlet is. MÁV  úgy látja, hogy nincs nagyobb igény a megállásra, de hozzátették, hogy az elmúlt egy évben számos úgynevezett integrált tarifális intézkedést léptettek életbe a szolgáltatók, és a közeljövőben várható, hogy az érintett térségben is más elvek alapján meghatározott díjterméket vezetnek be. A KTI megjegyzése szerint a megállóhelyet az S76 viszonylatjelű vonatok egész nap félóránként szolgálják ki, és a menetrendi struktúra nem ad lehetőséget, hogy további szerelvények is megálljanak ott.

  • Az észrevételek között szerepel a solymári állomás túlzsúfoltsága a parkolóhelyek hiánya miatt. MÁV-START Zrt. ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a NIF Zrt. megjelentette a Budapest-Esztergom vasútvonal P+R létesítményeinek kapacitásbővítését célzó felhívását, és amennyiben a közbeszerzés sikerrel zárul, Solymár állomáson körülbelül 90 új P+R parkolóhely létesítésének előkészítése kezdődhet meg. Ez esetben pedig az építtető egyeztetni fog az érintett önkormányzatokkal.

  • Solymár a 164-es számú autóbusz járatsűrűségével kapcsolatban is jelzett problémát. Eszerint a PEMŰ megállótól 2-2,5 órás "lyukak" vannak egyes időszakokban. A Volánbusz Zrt. ezúttal is azt közölte, hogy társaságuk folyamatosan figyelemmel kíséri járatok közlekedését, az utasforgalom alakulását, illetve változásait, és álláspontjuk szerint a jelenlegi menetrendi kínálat az utazási igényeknek megfelelő, ezért alapvetően nem tartják indokoltnak a jelenlegi követési idők csökkentését. A KTI pontosítást kér azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékű utasigény indokolja, hogy változzon a menetrend.

  • Az utolsó észrevétel Tinnyéről érkezett, amely szerint – mint fogalmaznak – Piliscsaba-Tinnye viszonylatban szabadidős, szórakozási tevékenységet szolgáló igény merült fel, menetrendet érintően. A busztársaság válasza megegyezik azzal, amit az 164-es autóbusz kapcsán írtak, de hozzáfűzték: a felvetés esetében pontosítás szükséges, hogy megfelelő választ adhassanak. A Közlekedéstudományi Intézet ezzel kapcsolatban ugyancsak pontosítást kért.

A Közlekedéstudományi Intézet bízik abban, hogy a fenti egyeztetések jövőben már a megszokott munkarend szerint folytatódhatnak.

 

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []