Miben segíthetünk?

Zárszámadás - Soha ilyen magas, több mint 1,8 milliárd forintos maradvánnyal zárt Pilisvörösvár

Zárszámadás - Soha ilyen magas, több mint 1,8 milliárd forintos maradvánnyal zárt Pilisvörösvár
2022. április 29.
2019-ben 517 millió, 2020-ban pedig 667 millió forint maradványról számoltak be a városvezetők. Ez az érték még az előző évi sikeres záráshoz képest is lényegesen magasabb: 2022-ben 1 milliárd 857 millió forint. Ebből a hatalmas összegből 733 millió forint a szabad maradvány, amely felett szabadon rendelkezhet a város, a többit a már tudható kiadásokra, többek között beruházásokra kötöttek le.

Ismét elérkeztünk az Önkormányzati munka legfontosabb pillanatához, a zárszámadáshoz, amikor is kiderül, vezetőink mennyire jó gazdái a városnak. Strack Bernadett a PilisTV-nek adott interjújában beszélt az elért eredményekről. Az alpolgármester emlékeztett arra, amit tavaly ilyenkor mondott: vagyis, hogy annak ellenére, hogy több nehezítő körülménnyel is szembe kellett nézniük menet közben, új szemlélettel és takarékos gazdálkodással sikeres és egyben stabil évet hagyhattak maguk mögött „Most azt mondhatom, hogy a nehezítő körülmények nem változtak, sőt, fokozódtak, azonban a kitartó, szorgalmas szakmai munkának köszönhetően még eredményesebb, még stabilabb évet zárhattunk és bátran kijelenthetem, hogy soha ilyen maradvány összegei nem voltak Pilisvörösvárnak.”

Kitért a Sberbank-ügyre is, amely – mint mondta – árnyalja ezt a pozitív képet, de hozzátette: ebben a helyzetben sem torpantak meg, élére álltak az eseményeknek, és a minisztériumi tárgyalásoknak eredményeként bérekre 78 millió forintot, további működésre és fejlesztésre pedig 497 millió forintot kapott a város. „Azonban hátra nem dőlhetünk, további tárgyalásokat fogunk kezdeményezni a helyzet további rendezése érdekében, hisz a pénzünk kétharmada még hiányzik” – mondta.

Strack Bernadett számokkal is szemléltette a rekordösszegű maradványt. Eszerint

  • 2019-ben 517 millió forint
  • 2020-ban 667 millió forint maradvánnyal zárták az évet
  • 2022-ban ez az összeg még ennél is lényegeseb magasabb: 1 milliárd 857 millió forint.  

Ebből a hatalmas összegből 1 milliárd 98 millió forint már kötelezettséggel terhelt, ami annyit jelent, hogy ezt az összeget 2021-ban lekötötték a 2022-ben jelentkező, már tudható kiadásokra. Az alpolgármester meg is említette a nagyobb beruházásokat: ide sorolható például a több mint félmilliárd forintos bölcsődeépítés, csaknem 120 millió forint a folyamatban lévő járdaépítésekre, a pumptrack pálya 20 millió forintos önrésze, a tervezés költségei. A maradvány további része – 26 millió forint – az intézményeknél maradt.  

Ezek levonásával az önkormányzat összesen 733 millió forint szabad maradvány felett rendelkezhet 2022-ben, míg tavaly ez az összeg 450 millió forint volt. Amikor átvették az Önkormányzatot, akkor pedig 182 millió forint, amelyből 110 millió ingatlaneladásból származik, vagyis az előző városvezetés azzal gyarapította a maradványt, hogy közben csökkentette a város ingatlanvagyonát. 

Kiemelte, hogy annak ellenére, hogy a törvény erejénél fogva át kellett adniuk a Vásár téri iskolát és a gimnáziumot, sikerült számos ingatlant vásárolniuk, így szakítva a korábbi gyakorlattal a városi vagyont nem felélik, hanem növelik. Hangsúlyozta: 2021-ben nemhogy nem adtak el, hanem vettek is ingatlanokat.

Mint mondta, a 733 milliós maradvány felhasználásról elméletben már döntöttek, hozzátéve, hogy miután a tavalyi évet a járdaépítés évének hirdették meg, az ideit már az út és járdaépítés évének. Fejlesztésre, beruházásra így 530 millió forintot különítettek el. A fennmaradó összeget pedig az év közben jelentkező kiadások fedezetére kötik le. Az alpolgármester közölte, úgy dolgoznak, hogy nem lehet másképp, minthogy Pilisvörösvár visszakapja a Sberbanknál ragadt pénz, hiszen akkor valósulhat meg minden elképzelésük.

„Amit elértünk, köszönhető annak, hogy takarékosan gazdálkodtunk. Szigorúan felügyeljük a költéseket és ha szükséges, azonnal beavatkozunk. Folyamatosan minden lehetőséget megragadva pályáztunk és fogunk is továbbra is. Csaknem 1 milliárdot forintot nyertünk el eddig, plusz a 3,5 milliárdot” – közölte, hozzátéve, hogy ezekhez a szép számokhoz nemcsak ők kellettek, hanem – mint fogalmazott – a fantasztikus hivatali háttér, a dolgozók, akik nap mint nap támogatják a munkájukat.

A Képviselő-testület pénteken elfogadta Pilisvörösvár Város Önkormányzatának beszámolóját a 2021. évi gazdálkodásról. A számadatokról készült táblázatot megtekintheti mellékletként.

Kapcsolódó videó
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []